Egy másik dimenzió

Tegnap is sírva ébredtem és ma is. Tegnap azt álmodtam, hogy egy családtagom akivel nagyon jóba vagyok meghalt. Szörnyű volt és annyira valóságos, ébredés után is még percekig folyt a könnyem. Ma meg ennél picit komplexebb álmom volt, a lényeg hogy állatokat kínoztak és nem tehettem semmit, és végül el kellett vennem egy kis oroszlán életét. Pont akkor ébredtem fel amikor megtörtént volna a dolog, annyira de annyira rossz érzés volt... A valóságban ilyen intenzív érzéseket még soha nem éltem át, ez az egész álomvilág annyira egy másik dimenzió. Megmagyarázhatatlan, néha szörnyű de egyben csodálatos.

Vizsgaidőszak van, de még sehogy sem állok. Minden félév elején megfogadom, hogy tanulni fogok rendesen, de aztán sosem lesz belőle semmi. Fura, mert tényleg érdekel az amit tanulok és én tényleg jó szakember akarok lenni. Ez egyszerűen csak lustaság. Lusta vagyok. 

Evés szempontjából a mai napom elég furcsán alakult. Délelőtt két db Knoppers szeletet pakoltam be, ebédre meg 1,5 szelet pizzás burekot ettem. Nem érzem úgy, hogy túl sok lett volna, nem feszít a hasam, de éhes sem vagyok, ez most pont jó így. Holnap megyek Zumba órára. Igazából utálom, de mivel múlt hónapban akciós volt vettem egy bérletet. Még 7 alkalommal kell mennem és bénáznom. Az oktató eltáncolgat magában, én meg próbálom követni a mozdulatokat, de mire sikerül az első mozdulatot elsajátítanom addigra a többiek már a negyediken is túl vannak. Aerobic. Az való nekem. Többet nem követem el a zumbaklövést. Meg arra gondoltam, hogy összeállítok egy edzéstervet a kedvenc youtube-os edzésvideóimból. Lesz egy 20 perces, egy 30 és egy 60 perces verzió. Ha meglesz ide is belinkelem őket.

Nem érdekel

Vicc. Poén. Minden amit eddig írtam egy hatalmas humbuk. A terveim, a vágyaim, én magam vagyok a megtestesült irónia. Míg vizet prédikálok, kólát iszom és egyéb agyoncukrozott üdítőket, na meg tömöm a fejemet mindenféle földi jóval amit csak el tudtok képzelni.
Kár tagadni, hiábavaló, ez vagyok én a végletek embere, vagy mindent fölzabálok vagy semmit sem. Nem megy másként, próbáltam már, nem egyszer nem kétszer, hanem kismilliószor. Persze vannak jobb napjaim, de az csupán az esetek 20%-át teszi ki, vagy még annyit se. Egy nagy vicc. Ez vagyok én.
Ez a blog miről szólt eddig? Pici Penny kétségbeesett próbálkozásairól aminek mi lett a vége? Ugyan ott van ahonnan elindult, a leges-leges legelején. Semmilyen tervemet nem valósítottam meg 100%-osan amit ide leírtam, de még csak a közelébe se értem, így hát hoztam egy döntést. Hagyom a fenébe az egészet.
Egyértelmű, hogy nekem ez nem megy, nem tudok középutat találni a koplalás és a zabálás között, így hát innentől kezdve nem fogok egyetlen szabályt sem hozni az étkezésemet tekintve. Azt, akkor és annyit eszek amennyit éppen kívánok. Nincs előre tervezgetés, nincs kalóriaszámlálgatás, idegeskedés, hiszti. Nincs. Ennek vége. A szervezetem úgyis tudja, hogy mi kell neki. Talán még a binget is sikerül így elkerülni.
Mindez tegnap este fogalmazódott meg bennem egy alapos csokizabálás után. Ennek így nincs értelme. Nem érdekel már ez az egész egy picit sem.
Ma reggel már el is kezdtem e szerint cselekedni, szépen megittam egy nagy bögre kakaót, mellé pedig megettem egy fél zsemlét. Ebédre sült kolbász volt rizzsel és uborka salátával. Pont akkor tettem le a villát amikor éreztem, hogy jól laktam. Úgy fél óra múlva pedig enni fogok mamám kókuszos sütijéből is. Ennyi.
Sajnálom, hogy csalódást okoztam. Mindenkitől aki bízott bennem elnézést kérek. De legfőképpen magamtól. Sajnálom, de ez van.
A blog írást nem hagyom abba, sőt sűrűbben fogok írni, mert mostanában eléggé elhanyagoltam ezt is. De innentől kezdve a blog nem arról fog szólni, hogy mik a terveim, hanem a jelenről, hogy éppen mit ettem, milyen napom volt, stb.
Arról nem mondok le, hogy lefogyjak, arról soha sem mondanék le, csupán egy másik módszert próbálok ki. Muszáj, mert az eddigiek nem vezettek semmire.