New Year's Resolutions

Az életben nincs más megoldás, csak az, hogy megoldd a saját gondjaidat. 

- keep calm and stay calm, azaz nyugodtnak maradni bármilyen szituációban

- lerázni magamról a negatív dolgokat

- boldogabbnak lenni, vagy legalábbis úgy tenni mint aki az

- tartani az előírt kalóriamennyiséget és eljárni edzeni

- a suliba 110%-ot beleadni

- találni egy jó munkát

Ha megváltoztatod a hajad, a stílusod, de belülről ugyanaz maradsz az életed sem fog változni. Ha új suliba mész, új emberek közé, új városba, de belülről semmi sem változik akkor az életed is marad ugyanaz.

Minden fejben dől el.

My father was unicorn,

A unicorn my mother.

A unicorn, a unicorn:

My sister and my brother.

They say I am not of their kin.

They say I bear a mark of sin.

I cannot help their scorn -

But I am what I am, since I was born.

— Thesilée

Ha mást ledagadtozol nem leszel karcsúbb, ha butának nevezel másokat, attól nem leszel okosabb, hiába teszed tönkre valaki életét nem leszel tőle boldogabb. Az életben nincs más megoldás, csak az, hogy megoldd a saját gondjaidat. [bajos csajok]

Reset your eyes. Erase your mind.

Újrakezdés. De hányszor még?

Annyira gyengének érzem magam. Olyannyira, hogy akár ha valaki csúnyán nézne rám azon nyomban holtan rogynék össze. Ez a jelenem. Gyenge vagyok. De a jövőmet nem így látom. Mindig is egy erős, magabiztos üzletasszonynak képzeltem el magam. Nem akarok ebbe az állapotba ragadni. Újraindítom magam. Ha nem is vagyok még erős, akkor is úgy teszek mintha az lennék, hisz ha sokáig játszol egy szerepet, eggyé válsz magával a karakterrel.

Mindenem megvan, de semmim sincsen

Gondolkoztam, hogy mit is írhatnék ide, de azt hiszem a cím mindent elárul.

Mindenem megvan, de semmim sincsen. Ha valaki aki nem ismer rápillantana az életemre bizonyára azt hinné mindenem megvan. Sőt talán még azok is ezt hiszik akik ismernek. De ha valaki igazán ismerne akkor tudná, hogy semmim sincsen.  És ekkor felmerül a kérdés, hogy mi is az a valami? Ha szép ruhákról, sminkcuccokról, szép lakásról és egyéb pénzen vehető dolgokról beszélünk, akkor igen, mindenem megvan. De ha szeretetről, barátságról, családias hangulatról, boldogságról, önértékelésről beszélünk akkor bizony semmim sincsen. Pontosan meg tudom mondani, hogy mikor voltam huzamosabb ideig (több nap) boldog utoljára. És ha ezt már így számon tudja tartani az ember, akkor ott valami nincs rendben.

Senki sem tudja, de azért vásárolok, mert az boldoggá tesz. Ha csak egy kis időre is, de úgy érzem olyankor boldogabb vagyok. És a sok smink termék... ha nem sminkelném ki magam, ki se mernék lépni az utcára. E mögé bújok. De a hájat nem lehet alapozóval eltüntetni...

Mélypont

Én soha, de soha, de soha sem vagyok senkinek sem elég jó.
Velem mindig csak a gond van, mindig tönkreteszem mások napját/életét, mindig miattam van feszültség a családban és mindig az én hibám minden. Tegnap volt egy hatalmas veszekedésünk anyával. Nem részletezem, mert szörnyű volt, a lényeg, hogy személyiségem minden egyes apró kis részletébe belekötött.

Kifejtette, hogy semmire sem vagyok jó, megérdemlem, hogy bántsanak, és az lenne a legjobb ha elköltöznék. Hogy én mennyit gondolkodtam ezen... Az lenne a legjobb. Lelépni. És vissza se nézni. De mindig vannak visszatartó tényezők. A suli... a pénz... Mindenképpen el akarom végezni legalább az alapképzést, és nem is tudnám eltartani magam. De legszívesebben felköltöznék Pestre. Bár ott élhetnék, egyedül egy szép kis lakásban. Én lennék a legboldogabb. Vagy anya... hogy végre nem szívom el előle a levegőt. Azt mondta, azért vagyok agresszív és szemét vele, mert hiányzik a szerelem az életemből. Nem tudom, hogy van e benne valami, de ez a mondata csak méginkább azt az érzést kelti bennem, hogy nekem nem kell pasi, én nem egy pasi miatt akarok boldog lenni, hanem magam miatt, magamtól. Most méginkább be akarom bizonyítani, hogy minden rendben van velem -önerőből- mint eddig. De ez így nem élet. Minden héten veszekszünk. Minden héten addig sírok míg el nem kezd lüktetni a fejem. Minden héten azt kívánom, bár meghalnék, vagy legalábbis olyan messze kerülnék innen amilyen messze csak lehet. 

Aztán pár nap múlva már úgy teszünk mintha mi se történt volna, és mi vagyunk a boldog mintacsalád, pár napig.... majd az egész kezdődik előröl. Neki se jó ez így, nekem sem, öcsémnek sem. De nem tudom mit tegyek. A suli ide láncol, az anyagi helyzetem is. Nem akarom elbaszni a jövőm, csak azért mert nem tudunk egy légkörbe lenni anyával. Majdcsak kibírom valahogy.Még három év és elhúzok innen. Három év és végre elkezdhetek élni.

Mondanom sem kell ezen veszekedés után milyen lelki állapotban voltam tegnap este. Felzabáltam a hűtőt. Bumm. Binge. Sajtkrémes kenyér, nutella, karácsonyi mézeskalács maradék, ajándékba kapott csoki és pizza. Mind a gyomromban landolt, de egy csöppet sem érdekelt. Utálom magam, utálom az életem. Nekem nem árt már pár ezer kalóriával több mint a normális. Nekem nem árt már semmi sem. Ennél mélyebben nem lehetek a gödörben mint amilyen mélyen most vagyok. 

Ma reggel egy másodpercig azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet. Ha eleget sírok valahogy minden olyan homályossá válik a fejemben, olyan álom és ébrenlét közötti valósággá válik. Amikor tudod, hogy megtörtént, de valahogy mégis olyan mint egy álom. 

Megfogadtam, hogy én soha, de soha, de soha többé nem fogom hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok, hogy ennyire a lelkembe tapossanak. Én senkivel nem fogok vitatkozni, ha látom, hogy elkerülhetetlenül rám akar zúdítani valaki egy szitok áradatot, akkor is higgadt maradok, vagy lelépek. Sétálok egy kicsit míg lenyugszanak a kedélyek. És ha tudom, hogy nekem van igazam vagy alaptalan vádak érnek, akkor se fogok ellenkezni. Olyan címkéket aggathatnak rám az emberek amilyeneket csak akarnak, nem fog érdekelni. Ha anya szerint semmirekellő vagyok az sem fog érdekelni. Én és csakis én ismerem magam igazán. Tudom, hogy egy csodálatos világ lakozik bennem, és aki ezt nem látja vagy nem akarja látni az magára vessen. Lesz még olyan, hogy én fogok ragyogni és más fetreng a sárban. Minden egyes ember aki valaha bántott csak erősebbé tett. Mert ha egyszer kiszabadulok ebből a burokból akkor már semmi sem állhat az utamba.

...bukik az egész.

" A Karácsonyi mottóm tehát a mindenből keveset. Itt már tényleg csak rajtam múlik, hogy mennyi ételt tömök magamba. Egyedül rajtam áll vagy bukik az egész."

Ó igen, rajtam állt. És elbuktam. Visszahíztam a leadott 2,5 kilót. Ugyan ott tartok mint egy hete, mint egy hónapja, mint fél éve.... Folyamatosan egy helyben toporgok. A 2012-es évet elvesztettem, de 2013-tól minden más lesz...

Kedves családom...

Ez a hetem nagyon jól alakult, tegnap mértem magam és 2,5 kilóval kevesebbet mutatott a mérleg mint múlt héten, a legutóbbi mérésnél. Ilyenkor olyan büszke vagyok magamra, a siker mindig motivál. Engem mindig is az ösztönzött, ha láttam, hogy van eredménye annak amit csinálok. Amikor belenézek a tükörbe két dolog van amire gondolhatok: 1.még mindig egy undorító kövér disznó vagyok és 2. basszus mintha kicsit vékonyabb lenne a csípőm a -2,5 kiló miatt... És bár igazából mindkét gondolat arra irányul, hogy fogynom kell, a második ezerszer jobban motivál. A pozitív gondolatok segítenek.

Holnap hivatalosan is kezdetét veszi a Karácsony. Vegyes érzésekkel állok hozzá. Szeretem, mert ilyenkor összegyűlik a család, máskor is találkozunk az évben, de ez az egyetlen olyan alkalom amikor az egész család egyszerre van egy helyen. Elég nagy családom van, valahogy úgy mint Kevin McCallister-nek. Nálunk is nagy ilyenkor a sürgés-forgás, és van, hogy azt kívánom bárcsak ne lennének. Persze sosem gondolom komolyan, mert nagyon-nagyon szeretem őket, de azért a sok szeretet mellett sokszor fájdalmat is okoznak. 

Minden unokatestvérem vékony, szép, okos, vicces és szerethető. Még a saját öcsém is. Mindenki jó géneket kapott,csak én nem. És ezt az orrom alá is dörgölik. Folyton megjegyzéseket tesznek arra, hogy fogynom kéne, és tudom, hogy igazuk van és nem rosszból mondják, de azért rosszul esik. Tudom én magamtól is, hogy kövér vagyok, nem kell folyton felhívni rá a figyelmemet. A nagyszüleim nem tipikus nagyszülők akik folyton süteményeket sütnek és bármit tesznek dicsérik az unokáikat. Nem, nem, ők folyton összehasonlítgatják az unokáikat, ki a szebb, ki az okosabb, a jobb tanuló, a kreatívabb, a kedvesebb. Amikor velük vagyok, bármit amit mondok előtte 3x meggondolom, hogy megéri e, vagy kapok rögtön egy kritikát. Anya -a lányuk- így nőtt fel, és bár egyszer kifejtette, hogy mennyire utálta, hogy a folyton a húgához hasonlítgatták mégis ezt teszi velem és az öcsémmel is. Tisztán emlékszem egy esetre a gyerekkoromból, olyan 8-9 éves lehettem. Zongorázni tanultam, és nagyon szerettem. Később egyik unokatestvérem is elkezdett tanulni. Én hamarabb kezdtem 1 évvel ő mégis jobbnak bizonyult. Egyszerűen ügyesebb volt, és én ezt a 8 éves fejemmel tudtam is, de mindig igyekeztem behozni a lemaradásom. Mamám egyszer odajött hozzám és nevetgélés közben ennyit mondott: "Ügyes vagy Penny, szépen zongorázol,de látod Nikinek mennyivel jobban megy? ... de azért ügyes vagy te is." Innentől kezdve már nem akartam zongorázni. Nem akartam mások szemében is én lenni a rosszabb. De az én családomban nem lehet csak úgy feladni amit elkezdünk. Így hát hat évig tanultam zongorázni. Niki nyolc évig. Niki nagyon szépen zongorázik, ő tényleg nagyon jó benne... Nem tudom nagyszüleim mit akarnak ezzel az állandó összehasonlítgatással elérni. Valószínűleg ezt szánják motivációnak, hogy egyre jobbak legyünk, hogy fel akarjunk érni annak a valakinek a szintjére aki jobb nálunk... de nálam ez nem működik. Engem a siker motivál, ha látom, hogy van eredménye annak amit csinálok. 

A családomban mindenki jó valamiben. Mindenki, kivéve engem. A családomban mindenki természetesen vékony és szép. Mindenki, kivéve engem. Én vagyok a kakukktojás, a fekete bárány... Volt idő amikor be akartam simulni, de már nem érdekel. Én ilyen vagyok, ez van. Nem erőlködöm, úgysem leszek tökéletes számukra. Arra ott van Niki, meg a többiek. 

De félreértés ne essék én tudom jól, hogy minden kritikának amit mondanak van alapja, és igazuk van, és tisztában vagyok vele, hogy jó szándékkal tesznek mindent, csak én nem érték egyet a módszerükkel. Szerintem az már alapjáraton egy rossz motivációs indok ha valaki azért tesz meg valamit, hogy legalább olyan jó legyen mint mások. És főként a Karácsony nem arra való, hogy felhívjuk a másik figyelmét a hiányosságaira, hanem arra hogy szeretetben ünnepeljünk, beszélgessünk, nevessünk. Én soha de soha nem fogom a gyerekeimet egymáshoz hasonlítani, de másokhoz sem. Mindenkit a saját értékeiért kell szeretni, és a fejlődését nem másokhoz hanem önmagához viszonyítva kell mérni. 

És most végre essen szó a karácsonyi menüről is. Hagyományos menü szokott lenni nálunk. 

Előétel: mézbe mártogatott alma, dió és fokhagyma

Főétel 1:  bableves karácsonyi kaláccsal

Főétel 2: sülthal mimózasalátával

Desszert: bejgli 

A főételek egymást követik, nem vagy-vagy alapon működnek a dolgok. Igazából, az ha valamelyik fogásból nem ennék az nagy felháborodást váltana ki, de azt hogy mennyit eszek az viszont senkit nem érdekel. A Karácsonyi mottóm tehát a mindenből keveset. Itt már tényleg csak rajtam múlik, hogy mennyi ételt tömök magamba. Egyedül rajtam áll vagy bukik az egész. Ha valamiből repetázni szeretnék majd -amire nagyon-nagyon remélem, hogy nem lesz példa- akkor minden erőmmel arra fogok koncentrálni, hogy a realitás talaján maradjak és tényleg csak annyit egyek amennyit a testem kíván és nem annyit amennyit az agyam szeretne. 

De jó lenne ha egy karácsonyi csoda gyanánt az éjjel csendesen leolvadna rólam a háj. 

Tea time

A mai nappal letudtam decemberre a vizsgáimat. (Majd januárban lesz még kettő.) Annyira örülök, mert úgy érzem, hogy eddig jól teljesítettem a sulival, és tegnap sikerült még egy fastot is beiktatnom. Eddig nem igazán ittam teákat, valahogy nem az én műfajom, inkább a tejet, kakaót és a gyümölcsleveket preferálom. Zöldteát szoktam néha inni, de azt is csak ritkán. Főleg olyan napokon amikor nem eszek semmit, mint például tegnap. Így hát ki is nyitottam a konyhaszekrény ajtaját ahol a teák vannak és megcsapott egy marcipán illat. Elkezdtem kutatni, hogy honnan jöhet és találtam egy narancsos-marcipános teát. Egyetlen egy teafilter volt a dobozban mintha csak rám várt volna így muszáj volt megkóstolnom. Ilyen finom teát én még sosem ittam, ha tudtam volna hamarabb, hogy ilyen is van, már biztos a teaimádók táborát erősíteném. Ezen felbuzdulva aztán kipróbáltam még egy fahéjas-almás és egy körtés-citromos teát is, és hát pozitívan csalódtam. Ha másra nem erre már jó volt a tegnapi nap, hogy megszerettette velem a teákat. Persze mindet cukor nélkül ittam, egy pici citromlével, úgyhogy a tegnapi nap ha nem is null-kalóriás, de max 20 kcalos lehetett.

Elgondolkoztam egyébként ezen a binge-kényszerevős-falós dolgon. Komolyan nem tudom, hogy mi jön rám ilyenkor. Akkor szokott -főként- előfordulni amikor előtte "kiéheztetem" magam és úgymond "normális" is ilyenkor, hogy az ember teletömi magát étellel egy étkezés erejéig,de hogy nálam ez miért tart több napig azt nem értem. Minden esetre elhatároztam, hogy nem fogom hagyni, hogy a kaja nyerjen. Megpróbálok olyan racionálisan viszonyulni az egész étkezésemhez amennyire csak tudok.

Tulajdonképpen az alaptervem azon része, hogy a fast napok utáni napon nem 600 hanem 800 kcalt ehetek szerintem teljesen racionális és elégséges. Nyolcszáz kalória nem kevés, abba belefér például két kifli, két alma,egy virsli és egy tojás. Ennek teljesen elégnek kellene, hogy legyen akár egy fast nap után is, szóval ha többet akarnék magamba tömni mint a megengedett akkor arra fogok gondolni, hogy csak racionálisan kell gondolkodni, ez elég, ha ennél többet akarok akkor igazából az már nem a testemnek kell, hanem csak szórakozásból az agyam szeretné, de ezt a luxust nem fogom megadni neki. Minden azon múlik, hogy szét tudjuk választani a testünk és az agyunk szükségleteit.

A mai napon mindez megvalósult. A tegnapi fast/tea nap után korgó gyomorral ébredtem, és egy naranccsal kezdtem a napom. Egészen délután 4-ig nem is ettem mást, de miután hazaértem a vizsgámról egy szelet sajtkrémes kenyér azért lecsúszott. Már bekészítettem egy almát ide magam mellé vacsoragyanánt, de később még iszok egy fahéjas teát. Annyira örülök, hogy végre nem a zabálásról szólnak a napjaim. Úgy tűnik így a (Karácsony előtti) utolsó hétre sikerült összeszednem magam és betartani a tervemet. Az ajándékok is megvannak már, holnap a csajokkal Karácsonyozunk, majd a következő napokban a szűk családi körrel és a nagyobb rokonsággal is. Hétvégén erről még írok egy külön bejegyzést, mert bármennyire is imádom a Karácsonyt és a családomat azért ez is "érdekesnek" ígérkezik és picit félek is. De addig is: gondolkozzunk racionálisan!

I'll be fine.

A hétfőre úgy gondolok vissza mint egy álomra. Nem azért,mert annyira jó volt, hanem a szó szoros értelmében mintha csak álmodtam volna az egészet. Vagy mintha nem is velem történt volna meg, hanem egy kivülállóval aki mellett folyamatosan ott voltam. A múlt hét kudarcai után nagyon keményen elhatároztam, hogy nem zabálok többet. De tényleg nem. Így hát hétfőn délelőtt csak egy kis adag vegyes salátát ettem (kukorica, salátalevél, répa), ezzel így el is voltam, készültem a vizsgáimra. Délután tesóm elővette a Karácsonyi sütiket és kitette az asztal közepére. Én meg elgondolkoztam rajta, hogy akkor most egyek e belőle vagy sem. Ha ennék, "csak" egyet ennék, de megéri elkezdeni, kísértésbe vinni magam...? Végül csak megettem egyet... majd még egyet. Erre totál ideges lettem. Berohantam a szobámba, bezártam az ajtót és elkezdtem sírni. Annyira de annyira dühös voltam magamra. És ilyenkor előfordul, hogy bántom magam. Így hát előszedtem egy pengét és a karomon bosszultam meg az akaraterőm hiányát. Ez valahogy mindig lenyugtat. Mintha újra egyensúly lenne a világegyetemben...

Persze a süti attól még a gyomromban volt és az ellen is kellett valamit tennem. Próbáltam hányni,de nekem az iszonyat nehezen megy. Amikor bulímiás korszakom volt akkor is inkább hashajtóztam mint hánytam, bár az utóbbi is előfordult. Totál kivörösödik a fejem ilyenkor, felmegy a vérnyomásom, könnyezik a szemem, de a gyomrom tartalma csak nem akar kijönni. Régebben egy fórumon is leírtam ezeket, mire valaki hozzászólt, hogy "mert nem akarod igazán". Nem akarom igazán!? Én ne akarnám!? Nálam jobban senki sem akarja... minden esetre ez megmaradt bennem, annak ellenére, hogy hülyeségnek tartom, így nagyon hosszan szoktam próbálkozni. Azt is olvastam egyszer régen, hogy a meleg sós víztől hányingere lesz az embernek. Így hát tettem egy próbát. Sós vizet inni nem épp egy kellemes érzés, de a cél szentesíti az eszközt. Nos nekem nem volt tőle hányingerem, pedig jó pár kanál sót raktam abba a vízbe, így ismét próbálkoztam "természetesebb" módon... félsikerrel jártam végül azt hiszem. A biztonság kedvéért azért bekaptam 3 szem stadát is.
Este összevesztem anyával. Nem tudom miért csinálja azt amit, lehet inkább önmagával vannak problémái és rajtam vezeti le, de folyton kritizál. Soha, de soha sem jó neki semmi amit teszek vagy mondok. Most épp azzal jött, hogy járnom kéne valakivel. "Jaaj Penny, miért nem tudsz már összeszedni egy fiút? A te korodban annyi fiú akart járni velem, hogy azt se tudtam melyiket válasszam, neked meg egyetlen kapcsolatod volt csak idáig. Sokkal boldogabb lennél ha lenne valakid. Ez nem normális lányom, hogy nincs barátod. Miért nem vagy egy kicsit nyitottabb...? " stb. stb. stb. A végén az jött ki, hogy ez is csakis az én hibám, nekem kéne megváltoznom, másnak lennem, és hogy valami baj van velem. Ezen aztán felhúztam magam és elkezdtem sírni, mire anya csak legyintett "Már megint sírsz? Nőlj már fel, lányom!" 

A súlyom után ez a másik téma ami a halálom. Igen, egy hosszú kapcsolatom volt eddig, volt egy rövidebb is, amit én azért igenis kapcsolatnak tartok,de voltak úgymond kalandjaim is, amikor elkezdett alakulni valami,de nem lett belőle több. Már előre félek ez miatt is a Karácsonytól, mert a rokonok is mind ezt fogják kérdezgetni, nincs senkid? óóó... Mintha e miatt kevesebbet érnék mint azok akiknek van párjuk. Mintha ez egy szörnyű, rossz dolog lenne amin amilyen gyorsan csak lehet változtatni kell... Én nem akarok most pasit. Mások akarják, hogy legyen és nem én. Egyáltalán nem vágyom rá, és csak azért, hogy megfeleljek nem fogok ezen változtatni. (Nem mintha csak csettintenék egyet és máris itt teremne a szőke herceg...) Ebben a lelki és testi állapotban amiben most vagyok abszolút szükségtelennek érzem, hogy még egy dolog a nyakamba szakadjon. Majd ha lefogyok... akkor esetleg... talán... De nyilván ezt nem mondhatom el az egész rokonságnak. Ja én egyébként szarul vagyok lelkileg, és gyűlölöm a testem, én magam utálok ránézni, nyilván nem mutogatnám még egy pasinak is, szóval ezért nincs barátom. Nem, nem, inkább csak mosolygok Most nincs, a sulira koncentrálok, de majd lesz... Majd lesz... bár ahhoz sem fűzök sok reményt, hogy valaha is belémszeret valaki. Mindenesetre kösz, anya, hogy érezteted velem, hogy ezen a téren is egy kis szar vagyok. Ezer hála.

Bevettem még 2 szem stadát. Szenvedni akartam. Megérdemlem a fájdalmat. Egész éjszaka a WC-re jártam, megvolt a szenvedés, rázott a hideg és izzadtam a görcsöktől. Aludtam vagy 4 órát összesen. Kedden "jó" volt ez az éjszaka után tanulni. Ha álmos vagyok mindig jobban kívánom az ételt. De sikerült tartanom a 600 kcalt. Narancsot és almát ettem egész nap, este meg egy sajtos kiflit. Volt egy üveg Nutella az asztalon amivel szemeztem,de nem fordult komolyabbra a kapcsolatunk. Büszke voltam magamra, hogy megálltam. Ezért szeretem egyébként a hashajtót. Szó szerint mintha kiűzné belőlem a kaja démonát. Tiszta testet lapot kapok általa.
Ma egy kis adag Interspáros feta sajtos-salátát ettem ebédre, meg vettem egy 1 literes Cola Lightot és azt iszogatom tanulás közben. Mindent összevetve ez a hét eddig jól alakult, egyszer sem léptem túl a 600 kcalt, így reménykedhetek benne, hogy talán sikerül egy ici-picit vékonyabbnak lennem (vagy éreznem magam) majd Szentestén. Talán ha jól jobban nézek ki nem is lesz annyira ciki, hogy nincs barátom.

Vallomás

Sosem beszéltem arról, hogy hány kiló vagyok és mennyi szeretnék lenni, mert egyszerűen ez a halálom. Ha valaki felteszi a kérdést "Ja egyébként hány kiló is vagy?" akkor legszívesebben azon nyomban elteleportálnék olyan messzire amennyire csak lehet. Utálom ezt a kérdést, inkább feküdnék be patkányok közé egy üvegkoporsóba mint, hogy erre válaszolnom kelljen, úgyhogy itt a blogban sem lesz erről szó. Viszont annyit elárulok, hogy én tényleg kövér vagyok. A BMI-m szerint is fogynom kell. És rájöttem,hogy hogyan jellemezhetném magamat a leginkább: tiszta Khloe Kardashian vagyok! Ez nem vicc, az alakom a kiköpött mása, és én is magas vagyok akárcsak ő. Már a valóságshowjuk első részében felfedeztem közte és magam között a hasonlóságot. Sokak szerint Khloe nagyon szép, és ilyennek kell lennie egy nőnek, mert van mit fogni rajta. És másoknál ez nem is zavar,de én neeem, én nem akarok ilyen lenni! Amikor elképzelem magam sosem egy duci csaj jut az eszembe, mindig olyannak látom magam amilyen lenni szeretnék, amilyen legbelül vagyok. Egy szép, vékony, modell alkatú lány. De a valóság más, és a tükrök ezt könyörtelenül közlik velem.

Mindig is én voltam a nagydarab csaj a társaságban. Magas is vagyok, kövér is vagyok. Már általános suliban megkaptam, hogy "hegy", "tehén", "óriás" stb. Igazából akkor ezek még így nem is zavartak, megvoltak a barátnőim akik szerettek úgy ahogy vagyok, és mások meg nem érdekeltek. Gimiben már nem csúfolt senki, de valahogy akkor kezdett el lecsapódni bennem ez az egész.

A magasságomon nem változtathatok, és azt azóta el is fogadtam. De a súlyomon igen, így hát elkezdtem fogyókúrázni. A fogyókúrából aztán koplalás lett, belecsöppentem ana világába, és az internetes oldalak csak még mélyebbre húztak. Sokat fogytam akkoriban. És ahogy jöttek a dícséretek "látom fogytál", "jól nézel ki", "húú de csini lettél" stb. csak még jobban arra késztettek, hogy ne hagyjam abba. De egyszer aztán beütött a krach, és újra rendesen enni kezdtem. Híztam. Sokat. Így hát kövéren fejeztem be a gimit. Azon nyáron nagyon le akartam fogyni, jó csajként akartam kezdeni az egyetemet, de valamiért a koplalás már nem ment olyan könnyen mint régen. Ekkor kezdtem hashajtózni és hánytatni magam... Most 21 éves vagyok, és felváltva vannak jobb (koplalós) és rosszabb (zabálós) időszakaim. Kis célokat próbálok kitűzni magam elé, de összesen 24 kilótól szeretnék megszabadulni. Talán ez soknak hangzik,de nem is annyira az,tekintve, hogy én tényleg kövér vagyok.

Itt tartok most. Pontosan ott ahol elkezdtem, csak lelkileg megtörtebben. A folyamatos harc önmagammal kikészített. Nem tudom, hogy ha visszamehetnék az időben újrakezdeném e, vagy felpofoznám magamat és azt mondanám,hogy "Soha! Soha ne kezdj el koplalni! Soha ne tedd ezt magaddal! Fogadd el a tested és légy boldog!". De hiába, már késő. Nyakig benne vagyok. Az egész életem az evés és a fogyás körül forog. És boldog csak akkor lehetek ha attól a fránya 24 kilótól megszabadulok. Minden egyes leadott kilóval egy lépéssel közelebb a boldogsághoz. Hiszem, hogy meg tudom csinálni. Hiszek magamban.

Zabaton

Kiakadtam.
Egyszerűen nem bírom abbahagyni a kibaszott zabálást. A mai napom abból állt, hogy egész nap csak ettem,de szó szerint. Felkeltem 10 óra körül -vizsgaidőszak van és megtehetem- és úgy volt, hogy tanulok,de bekapcsoltam a gépet és úgy döntöttem reggelizés közben megnézem a Glee legutóbbi részét. A reggelim két szelet lekváros kenyér volt. Majd ezután három szelet nutellás kenyér társaságában megnéztem a Gossip Girl utolsó részét is. Ekkor döntöttem el, hogy ma nem fogok tanulni, inkább csináljunk egy sorozat és zaba maratont. A következő sorozat a Dexter volt, ami mellé még két szelet nutellás kenyér társult. Ekkor egy óra szünetet tartottam a zabálás közben, de nem azért,mert jól laktam, hanem mert másra kellett használnom a kezem (...). Mivel még csak a 3. évadnál tartok a Dexter-rel, ezért bármeddig tudom nézni, és e mellett bármeddig zabálhatok. Ebédre töltött paprika volt, két húsgolyót ettem három szelet kenyérrel. Délután három marék szaloncukrot tömtem magamba további Dexter részek közben. Egy idő után meguntam a Dexter maratont és el is álmosodtam a rengeteg kajától így lefeküdtem aludni. Két órát aludhattam körülbelül, 6 órakor ébredtem fel. Mamám hozott sütit. Édes, tömény, csokis süteményt. Két szeletet ettem belőle.Volt itthon egy túrós pogácsa, naná, hogy az is a gyomromban landolt. A vacsorám két szelet tejfölös-sonkás kenyér volt, és egy virsli egy szelet kenyérrel. És ebből állt a napom. Azt hiszem érdemes volt felkelnem... Majd' szét pukkadok,de még most sem érzem azt,hogy elég volt. Bár így leírva még szörnyűbb az egész. És ez nem binge, ez már kényszerevés. Vagy egy hete folyamatosan bingem van, vagy (sajnos ismét) kényszerevős időszak következik. Pszichológushoz kéne mennem. Nem tudom miért teszem ezt magammal. Miért nem tudok leállni? Mi a faszért zabálok ennyit? Kibaszottul utálom magam! Egy hatalmas disznó vagyok! Undorító amit művelek, meg sem érdemlem, hogy valaha is vékony és boldog legyek. Nem érdemlem meg. Pontosan azt érdemlem az élettől amit kaptam. Ez vagyok én: egy vesztes.

Enyém lesz a világ

Nekem nem valók emberi kapcsolatok. Vagy mindenkit eltaszítok magamtól,vagy ők tesznek vagy mondanak olyat ami miatt bezárkózom, és nincs kedvem senkivel sem találkozni. Az utóbbi időben még amikor a legjobb barátnőimmel vagyok akkor is azt érzem,hogy legyünk már túl rajta. Értelmetlen bárkivel is találkoznom,úgyse tesznek boldoggá. Semmi sem tesz boldoggá. Amikor azt látom, hogy a mérleg egy kilóval kevesebbet mutat akkor boldog vagyok. De ez elmúlik és ha újra meg újra átakarom élni a boldogságot akkor újra meg újra koplalnom kell. És én őszintén hiszem azt, hogy ha egyszer sikerül végre lefogynom, elérnem az álomsúlyom akkor boldog leszek,nem csak pár percre vagy órára. Ha lefogyok minden más is változni fog. Máshogy fognak alakulni a kapcsolataim. Erősebb leszek, harsányabb, színesebb egyéniség és nem pedig egy szürke kis senki. Ha lefogyok bármit megtehetek majd, enyém lesz a világ. Akkor végre az az ember leszek aki lenni akarok és nem ez a roncs aki most vagyok.

Két hét Karácsonyig

Tavaly Karácsony előtt rekordot döntöttem, akkor fogytam -egész pályafutásom alatt- a legkevesebb idő alatt a legtöbbet. Nevezetesen négy hét alatt tíz kilót. Bekattant valami nálam és úgy voltam vele, hogy nem leszek idén is dagadt a karácsonyi képeken. Elterveztem, hogy miket eszek, mennyit edzek és be is tartottam. Még 24.-én és 25.-én sem ettem sokat, pedig úgy terveztem, hogy ha minden jól megy, akkor azon a két napon elengedem magam, és 26.-ától folytatom. De egyszerűen annyira belendültem, hogy nem akartam Karácsonykor sem enni. Mindenből csak egy picit. Egy ici-pici mézes alma és dió, ici-pici bableves, ici-pici sülthal, és még annál is kevesebb bejgli. Tényleg csak pár falat volt és ráadásul ennek fele a WC-ben landolt. Nem szoktam hánytatni magam, de akkor olyan szépen ment minden, nem akartam elrontani. Annyira büszke voltam, és szépnek éreztem magam. Szép is voltam. Ha ránézek a tavalyi képekre folyton azon kezdek agyalni, hogy hogyan építhetnék egy időgépet, hogy visszamenjek és ne rontsak el mindent.

Tizenkét kilóval vagyok több mint amennyi tavaly Karácsonykor voltam. Tizenkettővel. Idén is hasonló szép  fogyást terveztem a Karácsony előtti négy hetes időszakra, de most valahogy nem jött össze. Két hete négy kilóval kevesebb voltam mint most. Azóta volt pár binge, de azért jócskán kapkodtam be stadát is és azt hittem kicsit sikerült kompenzálnom, de tévedtem. Szánalmas.
Egyszerűen nem bírom elviselni ha a közelemben van valamilyen édesség, vagy péksütemény, amit tudom, hogy nem ehetek meg. Csak arra tudok gondolni, hogy ott vár kint a konyhában a nutella és szinte hallom ahogy hívogat, így inkább elpusztítom, befalom, csak hogy tűnjön már el, és ne kelljen folyton arra gondolnom, hogy ott van és úgyis meg fogom enni. Úgyis meg fogom enni, miért ne enném meg akkor most az egészet?

A tavalyi énemet akarom, aki erős volt, és vissza tudta utasítani a kaját, aki abból nyert erőt, hogy látta a fejlődését, hogy egyre laposabb a hasa, hogy egyre kevesebbet mutat a mérleg, hogy egyre több ruha rájön, hogy egyre többen dicsérik meg, mert jobban néz ki és, hogy egyre boldogabb... Bár vissza tudnék menni megmutatni annak a lánynak aki négy hét alatt tíz kilót adott le, hogy mi lesz vele, ha újra elkezd enni, hogy milyen gusztustalan, undorító dagadék lesz belőle, és rátetoválnám a testére, hogy Ne egyél! Bárcsak vissza tudnám valahogy hozni azt az énemet. Bárcsak...

Hétvégén buli volt. Az alkoholtól mindig fáj a hasam, így buli után hazafelé mindig eszek valamit. Nálam ez egy szabály. Buli után szabad ennem valamilyen pékárut. Már a buli kezdetén eldöntöttem, hogy a Mekiben fogok egy sajtburgert venni. Amint ezt elhatároztam, egész este másra se bírtam gondolni. Annyira vártam már, hogy beszélgessünk a csajokkal, nevessünk, táncoljunk, de amint a sajtburger befészkelte magát az agyamba, már csak azt vártam, hogy legyen vége az egésznek, hogy megehessem végre a sajtburgeremet. Hát normális vagyok én? Kajavilágban királynő lennék.

Két hét maradt Karácsonyig. Két hét alatt még lehet fogyni... Lehet ha nem rontok. De én már nem bízom magamban. Amit az utóbbi időben műveltem annyira undorító, és hihetetlen, hogy ez én vagyok, hogy én ennyit tudok zabálni. De ugyanakkor az a lány is én vagyok, aki négy hét alatt tíz kilót fogyott. Nos...melyik énem kerüljön előtérbe? Azt hiszem az előbbit jobb lesz ha szíven szúrom.

Emlékeztetőül a szabályok a következő két hétre:

Heti 2 nap fast.

Fast utáni napokon 800, egyéb napokon 600 kcal engedélyezett.

Heti min. 2 alkalom intenzív edzés.

No Binge. No Purge.

Minden a régi...

Nemrég sétálgattunk a gimis barátnőimmel a belvárosban, és összefutottunk az egyik volt tanárunkkal. Leálltunk vele beszélgetni, és azt mondta semmit sem változtunk gimi óta. Ez egy kicsit elgondolkoztatott... Gimi óta 4 év telt el. És én tényleg semmit sem változtam. Ugyan az az elveszett kis tini vagyok aki a helyét keresi a világban. Ugyanúgy a kaja világában élek mint akkor is. Külsőre sem változtam semmit. Még mindig egy kövér kislány vagyok. Nem akarom, hogy a következő 4 év után is azt érezzem, hogy minden maradt a régi. Tulajdonképpen nem olyan rossz ez. Szerettem tini lenni, sőt az volt az egyik legszebb időszak az életemben. Szabadnak éreztem magam, aki bármit megtehet, és bármit meg is mertem tenni. De vannak korszakok az ember életében és az nem normális ha valaki leragad egy múltbeli énjénél, és ahhoz ragaszkodik foggal-körömmel. Mert én azt csinálom... Egyszerűen nem fogtam fel, hogy annak a korszaknak már vége és tovább kellene lépni. Még mindig úgy öltözködöm mint gimiben, ugyan úgy hordom a hajam, és normálisnak érzem, hogy nincs tiszta jövőképem. Pedig 21 évesen az ilyen dolgokat már maga mögött kéne, hogy hagyja az ember. Leragadtam egy világban és nem tudom, hogy hogyan másszak ki belőle. A szívem mélyén tudom, hogy most az lenne a dolgom, hogy építgessem a jövőm, az egyetemre koncentráljak, és párt találjak magamnak, de valahogy nem merek belevágni a való világba. De érzem, hogy szükséges és akarom is, csak félek, mert ez a világ amit felépítettem annyira kényelmes számomra...
Igaz úgy akartam kezdeni a felnőtt életemet, hogy már elértem az álomsúlyom és egy bombanő vagyok, de erről már lekéstem, de soha sem késő változtatni. 1. Elérni az évekkel ezelőtt kitűzött cél(súly)t.
Azért ezen négy év alatt már egész szépen kirajzolódott bennem, hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek, így bizonyos értelemben van jövőképem, de ez közel sem teljes, így a második pont 2. Tökéletesíteni a jövőképemet ,hisz csak akkor tudok a jövőm érdekében cselekedni, ha tisztába vagyok azzal, hogy mi is a célom. Következő feladatom, hogy megpróbáljak egy ici-picit elfogadóbb lenni magammal szemben, mert basszus senki nem tökéletes, így hiába próbálkozok, én sem lehetek teljesen az 3. Önbizalmat gyűjteni.  Továbbá a társas kapcsolatok kialakítása érdekében kicsit 4. Nyíltabbnak kell lennem.
Nos egyelőre ezek a dolgok épp elég nehezek számomra, úgyhogy nem is bővítem a listát. Talán még azzal, hogy nem úgy öltözködni mint egy hippi és egy emo keveréke, hanem kicsit nőiesebbre venni a figurát, mert már nő vagyok, nem pedig egy tinilány.

Mikulás

                                               

A piros szín növeli az étvágyat. A Mikulás piros ruhában jár. A Mikulás kövér.                                                                                                                                      

Minden évben arról szólnak az ünnepek, hogy minél többet együnk. Mikulás napján csoki áradat, majd Karácsonyig sütemények halma vár. Egyébként sem az akaraterőmről vagyok híres, de ez az időszak a rémálmom. És a rémálmom megvalósulni látszik... Leírni is szégyellném, hogy mit össze nem ettem az elmúlt pár napban, úgyhogy inkább arról rizsázok, hogy már megint elrontották a hajamat. Pár napja voltam fodrásznál, egy apró változást akartam, nagyon egyszerű lett volna megcsinálni, de nem, nem, túl kell bonyolítani, nehogy azt kapja az ember amit vár. Az ünnepeket már megint okádék fejjel és testtel fogom végigcsinálni. Csak legyünk már túl rajta... de addig is, nem akarok piros színt látni!

Ingyen lányok

Az  ingyen lányok azok a lányok akik minden jó dolgot ingyen megkapnak az élettől. Természetesen jó alakjuk van, bármiféle energiabefektetés nélkül és közben annyit ehetnek amennyit akarnak. A legdivatosabb ruhákban járnak, de igazából mindegy mit vesznek fel, mert a tökéletes alakjukon minden jól mutat és a pasiknak így is- úgy is tetszenek. Tapadnak rájuk a hímek bármit is tesznek vagy mondanak. Jó iskolákba járnak és utána jó munkahelyük van. Feleségül mennek gazdag, jóképű és humoros férfiakhoz, majd újabb ingyen lányokat szülnek, hogy a következő generációnak is legyen mire irigykednie.

Biztos Te is ismersz ingyen lányokat, nekem 3 barátnőm is az. Három. Míg én folytonos harcban állok a kilókkal és azzal, hogy végre elfogadjam magam ők a legjobb éttermekbe járnak a legjobb pasikkal, miközben a kreditindexük meghaladja az 5.00-át. Hol itt az igazság?

A három fázis avagy egy drogos vámpír vagyok

Az elmúlt három napban végigjártam mindhárom fázist.



Szerda: teljes üresség. A tökéletes víznap. A színek élénkebbek, a szagok erősebbek, a hangok élesebbek, mintha csak vámpír lennék. Ezt teszi velünk az ősi túlélési ösztön, ha úgy alakul mi mind vadásznak születtünk.
Imádom a fast napokat, imádom amikor az érzékszerveim kiélesednek, mintha még gyorsabban is mozognék ilyenkor a kaja súlya nélkül. Vámpír vagyok. Bár vámpír maradhatnék örökre.
Csütörtök: ahhoz, hogy végérvényesen vámpírrá váljak be kell ülnöm a rehab-ra. Mert ugye drogos is vagyok. Keményen nyomom, a legdurvább drogokat használom: csoki, szénhidrát, cukros üdítők. De míg egy igazi függő a leszokást követően soha sem kell, hogy kísértésbe vigye magát és ismét drogokhoz nyúljon, addig az én drogom folyton a szemem előtt van és néha-néha muszáj fogyasztanom belőle. És nálam az is elég, hogy elindítsa a lavinát ha csak könnyű drogokhoz nyúlok: alma, banán, puffasztott rizs.
A rehab még várat magára, csütörtökön úgy belőttem magam, hogy órákig mozdulni sem bírtam.
Ha már a drogoknál tartunk, van olyan drog ami üti az én drogom hatását. Legalábbis részben. Stadalax-nak hívják. Aznap este 3 szem landolt a gyomromban.
Péntek: megérdemlem a szenvedést. Kellett nekem annyit zabálnom. De ez nem elég, kompenzálni kell. Irány a konditerem. Futás, lépcsőzés, hasprés, külső és belső comb erősítés, pakoljunk egy kis izmot a karunkra is és a csípő se maradjon ki. Na jó már? Fogjuk rá.

Nem érzek semmit. Nem tudom, hogy éhes vagyok e vagy túl sokat ettem, de inkább nem eszek nehogy az utóbbi legyen igaz. Az izomláz a hasamban elnyom mindent. Izomláz mindenütt. Azt hiszem bedurrant a karom. Ma mértem magam. Tudom, hogy az izom nehezebb mint a háj, de nem érdekel. Kicsivel, de több kg vagyok, mint hét elején voltam és megtámadott a depi szörny. A délelőttöt végigbőgtem. Megtehettem, mert nem volt itthon senki. De a nap hátralevő részében kamu mosolyt erőltettem az arcomra és úgy tettem mint aki figyel miközben folyton azon járt az eszem, hogy nem fogom teljesíteni Karácsonyig a -12 kg-t...
De tudjátok mit? Épp azért is megcsinálom! Vámpír leszek.

Eper színű felhők

Fáradt vagyok. Nem akarom elvonszolni magam az ágyig. Nem akarok elaludni. Nem akarom, hogy újból reggel legyen. Nem akarom, hogy egy új nap kezdődjön. Fáradt vagyok. Csak aludni akarok. Felébredni nem. Aludni... hónapokig. Csak aludni. Talán álmodni... Szeretem az álmokat. Álmomban bárki lehetek. Bárki lehetek és bármit megtehetek. Álmomban ehetek. És reggel azzal a megnyugtató érzéssel ébredhetek, hogy "ez csak álom volt". De most nem akarok felébredni. Csak aludni akarok. Álmomban hercegnő lehetek, delfinekkel úszhatok, táncolhatok, repülhetek. Repülhetek akár egy madár. Egy hatalmas kecses fehér tollú madár. El innen. El messzire. Egy olyan világba ahol minden békés és nyugodt. Ahol nincsenek sztereotípiák amiknek meg kell felelned és mindenki elfogad úgy ahogy vagy. Egy olyan világba ahol mindenki önmagadért szeret. Egy világba ahol nem kell választani a béke és a szabadság között, mert mindkettő létezik egyszerre, egy időben. Idő... álmomban nem létezik az idő. Minden perc örökké tart. Örökkön örökké lebeghetek az eper színű felhők között. Örökkön örökké. Nincs reggel, nincs valóság ami félbe szakítaná a csodát. Csak te létezel, a puha ágyad, és a végtelen. Aludni akarok. Csak aludni és nem félni a holnaptól. Nem félni a világ gondjaitól. Nem félni a kudarctól, attól hogy csalódást okozok. Nem félni attól, hogy nem vagyok elég jó. Félelem nélkül létezni. Küzdelem nélkül, mert már nincs miért küzdeni. Minden úgy jó ahogy van. Minden tökéletes. Minden nyugodt.  Álmomban boldog vagyok. Tulajdonképpen az az egyetlen hely ahol boldog vagyok. Az általam felépített tökéletes világban. Ez a világ bennem van. Boldogság... A boldogság is bennem van.

Csak őszintén

Jó kedvem van. Már rég volt. Nem is tudom miért, igazából semmi olyan nem történt ami miatt eláraszthatna a boldogság...
A tegnapi napom katasztrofálisra sikeredett.Úgy ébredtem, hogy na akkor ma 600 kcal, se több, esetleg kevesebb. Délben ettem egy kínai (soktésztás) zacskós levest, ami 300 kcal volt, majd utána egy almát is benyomtam. Gondoltam jó ez így majd este még eszek egy banánt és kész is aznapra a kajálás. Naná, hogy nem így alakult... Két óra körül csengetnek. A postás az. Csomagot hozott. Már egyből tudtam, hogy baj lesz. Átveszem, aláírom, kibontom. Ferrero rocher és Milka csoki. Neee. Ezt ne tegyétek velem.
A Ferrerora rákerestem neten, 70 kcal darabja. Na jó együnk egyet. Oké, még egy belefér... Basszus még egyet, de ez az utolsó... Mégis kit álltatok? Bontsuk ki a Milkát is... És az események követték egymást. A dolog odáig fajult, hogy a sajtot és a sonkát felváltva tömtem befelé. Ja, hogy már menni kéne órára? Na akkor hagyjuk abba az evést...
Este még ettem egy pizzát, de volt itthon chips is. Tizenegy óra körül kimentem a konyhába, hogy na akkor a chipset is faljuk fel és akkor holnaptól... Már épp készültem kibontani, mikor megszólalt egy kis hang a fejemben: ez most komoly? komolyan még ez is beléd fér? ne viccelj már, így is majd' szétpukkadsz....
És akkor letettem a chipset. Befeküdtem az ágyikómba és megnéztem egy részt a Véznák kontra dagik-ból. Kövérséggel és fogyással kapcsolatos filmeket örökkön örökké tudnék nézni. Soha sem unom meg őket.
Ezek után bűntudattal (és kajával) telve aludtam el.
Ma már úgy ébredtem, hogy mivel totálisan elrontottam a tegnapot, most szépen kompenzálni fogok és tartok egy fast napot. Ez délben dőlt meg. Egy kis tál müzlit ettem tejjel. Mire elfogott az érzés, hogy basszus nem igaz már, hogy nem bírom betartani azt amit önmagamnak fogadok meg, miért kell nekem már az első napokban elrontanom mindent?... És ez az érzés még most is tart (hál' istennek) és így kibírtam, hogy a mai napon ne egyek mást. Így estére végre azt érzem, hogy éhes vagyok, hosszú idő után először. Annyira hiányzott már ez az érzés, komolyan élvezem. Ezen felbuzdulva holnapra is fastot tervezek. Remélhetőleg több sikerrel...

We are all broken and sad.

Penny egy átlagos lány volt, átlagos problémákkal. Penny előtt minden lehetőség nyitva állt. Elég okos volt ahhoz, hogy bárki lehessen belőle, és elég szép is ahhoz, hogy mindent könnyen megtehessen. Penny szerette ha mindig van mit csinálnia. Szeretett a barátaival lenni, és szerette azt a fogyasztói társadalmat amelyben élt. Imádott beülni kávézókba, éttermekbe, olyan helyekre ahol sokan veszik körül. Penny akkor érezte igazán, hogy él, amikor a város forgatagának részesévé vált. És bár az tette Pennyt boldoggá ha minden egyes percére jutott egy feladat, amelyet emberek között végezhetett, mégis legbelül mindig arra vágyott, hogy egyedül lehessen. Penny nem nevetett együtt másokkal, de ha azt is tette, akkor sem szívből jövő nevetés volt az. Penny sokszor érezte, hogy sírnia kell egy-egy filmjeleneten akár, mikor mások szeme sem rebbent. Bár Penny kívülről egy teljesen átlagos lánynak tűnt -és mindent el is követett, hogy annak látszon-, mégsem érezte magát annak. Nem értette mi baj van vele, miért nem tud úgy örülni dolgoknak ahogyan mások? Miért érez folyton ürességet és szomorúságot? Ha egyedül volt Penny folyton csak sírt, és ha sokáig nem vette körül senki magába fordult. És bár tudta, hogy csak akkor jöhet elő az igazi énje, mikor senki sem látja, mégis egyfajta szorongás fogta el, mintha el akarná még önmaga elöl is rejteni valóját. Penny semmire sem vágyott jobban mint, hogy normális legyen.

Egy napon aztán Penny beszélgetésbe elegyedett egy idős férfival. Penny szerette az idős embereket, akik értékrendszere más volt, mint a korabelieké. Penny szerette a régi időket, számára a mai világból gyakran hiányzó tisztelet volt a legnagyobb érték. Az idős ember elmesélte Pennynek, hogyan vesztette el a családját egy baleset folytán és hogyan építette újra az életét a semmiből. Penny közel érezte magát a férfihoz és számára oly szokatlan módon kiöntötte szívét neki. Elmondta, hogy mindene megvan, de mégis folyton szomorú. A férfi csak elmosolyodott, és annyit mondott: Mi mindannyian megtörtek és szomorúak vagyunk. A különbség azok az emberek között akik ezt kezelni tudják és azok között akik nem, csupán az, hogy az előbbiek tudják, hogy vannak akik szeretik őket.

Penny egyetlen mondatban megkapta a választ az éveken át felhalmozódott kérdéseire. Pennyt bár sokan szeretik, soha sem érezte igazán szeretve magát. Az egyetlen ember akiről Penny mindig is tudta, és tényleg el is hitte, hogy szereti, az az édesanyja volt. De Penny sokszor érezte, hogy ez a szeretet sem feltétel nélküli. Ha az is volt, ez a kétely folyton ott motoszkált Penny szívében. Miután megkapta a választ, Penny egyre csak azt akarta, hogy szeressék. De mivel Penny boldogtalan volt és nehezen engedett közel magához másokat, így nehezen szerették meg az emberek. Penny úgy érezte soha nem fog olyan társat találni aki megérti az ő világát. Penny bonyolultnak tartotta magát. Szeretett volna a világ legnagyobb városának szívében élni, de ugyanakkor egy hatalmas erdő közepén egy kicsiny házikóban, elszigetelve a világtól tengetni napjait. Folyton a múltba vágyott, de szerette volna megismerni a legmodernebb technológiákat. Penny megértette a világot, minden egyes ember álláspontjában látta az igazságot, de értelmetlennek tartotta a gyűlölködést és a viszályt. Penny szerette a világot, de ugyanakkor undorodott is annak egyes részleteitől, hisz ez a világ amelyben élnie kellett tartalmazta a legszebb dolgokat, a legszebb emberi érzéseket, de a legrosszabbakat is.Penny reménytelennek érezte magát,de -bár nehezen ment neki- sosem adta fel a próbálkozást arra, hogy megszeressék. Hisz Penny már tudta: A szeretet az egyetlen út.

Négy hét Karácsonyig

Mindenki be van zsongva a Karácsony miatt. Az emberek ajándékötleteken gondolkodnak, angyalka, Télapó és hóember formájú díszeket vásárolnak és forraltbort isznak a főtéren. A normális emberek.
És én??? Én azt számolgatom hány kilót birok még fogyni Karácsonyig. Ha nem rontok akkor heti -3 sikerülhet, szóval akkor ez 4x -3= -12 kg-t jelent! Ó, bár így lenne. Még semmi sincs veszve.

5 éve próbálok lefogyni kisebb-nagyobb sikerrel. Ez az 5 év alatt a jelenlegi súlyomnál voltam már 10 kilóval kevesebb, de 10 kilóval több is. Idén év elején tettem egy fogadalmat. Nem vagyok híres a fogadalmak betartásáról, de ezt az egyet nagyon nagy elhatározottsággal fogadtam meg: idén lefogyok, idén elérem a célsúlyom. Hozzá tartozik az is a fogadalmamhoz, hogy ha ez nem sikerül akkor egy drasztikus lépésre szánom el magam (...), mert ha idén sem sikerül akkor soha sem fog. 21 éves vagyok, most kéne élnem, most kéne élveznem az életem. Ehelyett minden nap úgy kelek és úgy fekszem, hogy a kajára gondolok. "Mit egyek? Mikor egyem? Mit egyek utána? És mit egyek másnap? " Kaja és fogyás. Másra sem gondolok... De ebből elég, most megcsinálom. Karácsonyig -12, az új évet pedig -14 kilóval fogom kezdeni. Ennek így kell lennie.

De fókuszáljunk először a Karácsonyra. Íme a következő 4 hétre vonatkozó szabályok:
Heti 2 nap fast.
Fast utáni napokon 800, egyéb napokon 600 kcal engedélyezett.
Heti min. 2 alkalom intenzív edzés.
No Binge. No Purge.

De még nem ma.... Ma még bármit szabad ennem. Most utoljára ebben az évben. Az utolsó zabálásom. Ígérem.

Költözés

Úgy döntöttem mostantól átköltözöm a blogger.com-ra. Eddig is blogoltam, de úgy érzem most megérett a változás. Tiszta lapot akarok.
Pár szó rólam: Egy zabagép vagyok aki néha koplal és hashajtózik annak reményében,hogy egy napon kiálló csípőcsonttal és bordákkal ébred. Csak egy lány aki folyton a boldogságot keresi.