Visszatértem.
Nyár volt és depis lettem, nem érdekelt és ettem. Ránéztem a képekre: Ez komolyan én vagyok? A válasz fájt, de arcon csapott. Újra itt vagyok, nem adom fel soha, mert hiszem, hogy egyszer célba érek, nem lehetek ennyire ostoba.
Muszáj beszabályoznom az életemet, mert egyébként el vagyok veszve. Szóval most hasraütés-szerűen leírom, hogy a következő 3 hétben mennyit ehetek és ezt be is fogom tartani! (Na jó nem teljesen hasraütés-szerűen, mert azért egy fast után nem rakok 100 vagy 200 kcalos napot, se nem kezdek egyből egy 0 kcalos nappal, mert az úgysem menne...) Keddel kezdek, mert holnaptól indul a dolog.
3 hét, 21 nap. Megcsinálom. Muszáj, mert az aki visszatekint rám a képekről, a tükörből, az nem én vagyok.
Mozgásként az egy possztal lejjebb található rövid kis edzéseket fogom művelni. Ha nagyon elszánt leszek esetleg még futni is elmegyek. Ja és beiktatok minimum heti 2 alkalom pilateszt is.
Két hete azt álmodtam, hogy meghalt egy családtagom. Múlt héten meg is halt egy. Nem ugyanaz akiről álmodtam. Tegnap eltemettük. Egyetlen könnycseppet ejtettem. Nem azért, mert nem fáj, csak még nem jött el az ideje. Én másként dolgozom fel mint mások. Én dühvel reagálok, ideges vagyok, mintha elfelejtettem volna egy fontos dolgot megtenni, mintha hiányozna valami. Hiányzik. Ő. Ma este sírtam először. De ez sem olyan sírás volt, hogy most kiadom magamból és minden rendben lesz. Nem, nem. Én nem olyan vagyok. Én magamban tartom a dolgokat, hagyom, hogy a cseppek szépen lassan töltsék meg a poharat, ami majd egyszer végül kicsordul.
A hétfői vizsgáimra nem készültem túl sokat, de amilyen ideges voltam az előzőknél, olyan nyugodt a mostaniaknál, mert ez most nem számított. Az élet elém tett egy olyan lelki akadályt most, amit ezerszer nehezebb legyőzni mint megírni a statisztika dolgozatot.
A hétfő volt az a nap amikor -úgy egy hónap után ismét- ráálltam a mérlegre. Rekord. Ennyi kiló még sosem voltam mint most, és én még csodálkoztam, hogy alig találtam fekete szoknyát a temetésre.
Talán a jóllakottság beszél belőlem, -mert hát bevacsoráztam- talán a gyász, de úgy érzem nem akarok enni. Nem tudom mi lesz holnap, de most így érzem. Tudom, hogy azt mondtam, hogy nem érdekel, és eszek mindent ami jól esik, de ez hazugság volt, kár tagadni. Na nem az "eszek mindent ami jól esik" rész, mert az korántsem volt az, hanem az, hogy nem érdekel. Igenis érdekel, és mindig is érdekelni fog.
Holnap tartok egy fastot. Mondom én most, aztán meglátjuk mi lesz.
Tegnap is sírva ébredtem és ma is. Tegnap azt álmodtam, hogy egy családtagom akivel nagyon jóba vagyok meghalt. Szörnyű volt és annyira valóságos, ébredés után is még percekig folyt a könnyem. Ma meg ennél picit komplexebb álmom volt, a lényeg hogy állatokat kínoztak és nem tehettem semmit, és végül el kellett vennem egy kis oroszlán életét. Pont akkor ébredtem fel amikor megtörtént volna a dolog, annyira de annyira rossz érzés volt... A valóságban ilyen intenzív érzéseket még soha nem éltem át, ez az egész álomvilág annyira egy másik dimenzió. Megmagyarázhatatlan, néha szörnyű de egyben csodálatos.
Vizsgaidőszak van, de még sehogy sem állok. Minden félév elején megfogadom, hogy tanulni fogok rendesen, de aztán sosem lesz belőle semmi. Fura, mert tényleg érdekel az amit tanulok és én tényleg jó szakember akarok lenni. Ez egyszerűen csak lustaság. Lusta vagyok.
Evés szempontjából a mai napom elég furcsán alakult. Délelőtt két db Knoppers szeletet pakoltam be, ebédre meg 1,5 szelet pizzás burekot ettem. Nem érzem úgy, hogy túl sok lett volna, nem feszít a hasam, de éhes sem vagyok, ez most pont jó így. Holnap megyek Zumba órára. Igazából utálom, de mivel múlt hónapban akciós volt vettem egy bérletet. Még 7 alkalommal kell mennem és bénáznom. Az oktató eltáncolgat magában, én meg próbálom követni a mozdulatokat, de mire sikerül az első mozdulatot elsajátítanom addigra a többiek már a negyediken is túl vannak. Aerobic. Az való nekem. Többet nem követem el a zumbaklövést. Meg arra gondoltam, hogy összeállítok egy edzéstervet a kedvenc youtube-os edzésvideóimból. Lesz egy 20 perces, egy 30 és egy 60 perces verzió. Ha meglesz ide is belinkelem őket.
Vicc. Poén. Minden amit eddig írtam egy hatalmas humbuk. A terveim, a vágyaim, én magam vagyok a megtestesült irónia. Míg vizet prédikálok, kólát iszom és egyéb agyoncukrozott üdítőket, na meg tömöm a fejemet mindenféle földi jóval amit csak el tudtok képzelni.
Kár tagadni, hiábavaló, ez vagyok én a végletek embere, vagy mindent fölzabálok vagy semmit sem. Nem megy másként, próbáltam már, nem egyszer nem kétszer, hanem kismilliószor. Persze vannak jobb napjaim, de az csupán az esetek 20%-át teszi ki, vagy még annyit se. Egy nagy vicc. Ez vagyok én.
Ez a blog miről szólt eddig? Pici Penny kétségbeesett próbálkozásairól aminek mi lett a vége? Ugyan ott van ahonnan elindult, a leges-leges legelején. Semmilyen tervemet nem valósítottam meg 100%-osan amit ide leírtam, de még csak a közelébe se értem, így hát hoztam egy döntést. Hagyom a fenébe az egészet.
Egyértelmű, hogy nekem ez nem megy, nem tudok középutat találni a koplalás és a zabálás között, így hát innentől kezdve nem fogok egyetlen szabályt sem hozni az étkezésemet tekintve. Azt, akkor és annyit eszek amennyit éppen kívánok. Nincs előre tervezgetés, nincs kalóriaszámlálgatás, idegeskedés, hiszti. Nincs. Ennek vége. A szervezetem úgyis tudja, hogy mi kell neki. Talán még a binget is sikerül így elkerülni.
Mindez tegnap este fogalmazódott meg bennem egy alapos csokizabálás után. Ennek így nincs értelme. Nem érdekel már ez az egész egy picit sem.
Ma reggel már el is kezdtem e szerint cselekedni, szépen megittam egy nagy bögre kakaót, mellé pedig megettem egy fél zsemlét. Ebédre sült kolbász volt rizzsel és uborka salátával. Pont akkor tettem le a villát amikor éreztem, hogy jól laktam. Úgy fél óra múlva pedig enni fogok mamám kókuszos sütijéből is. Ennyi.
Sajnálom, hogy csalódást okoztam. Mindenkitől aki bízott bennem elnézést kérek. De legfőképpen magamtól. Sajnálom, de ez van.
A blog írást nem hagyom abba, sőt sűrűbben fogok írni, mert mostanában eléggé elhanyagoltam ezt is. De innentől kezdve a blog nem arról fog szólni, hogy mik a terveim, hanem a jelenről, hogy éppen mit ettem, milyen napom volt, stb.
Arról nem mondok le, hogy lefogyjak, arról soha sem mondanék le, csupán egy másik módszert próbálok ki. Muszáj, mert az eddigiek nem vezettek semmire.
Ma elmentem abba a konditerembe ahova még tavaly nyáron jártam. Tele volt szép, vékony lányokkal és izmos pasikkal én meg úgy annyira úgy éreztem, hogy nem vagyok oda való, hogy az öltözőben mikor senki nem látott elsírtam magam. Nem tartott sokáig, csak pár perc volt az egész, de elég volt ahhoz, hogy még jobban azt erősítse bennem, hogy én nem tartozok ebbe a világba. Én nem vagyok se szép, se vékony, egy kívülálló vagyok akire mindenki úgy néz, hogy "ez mit keres itt?". A recepciós lány kedves volt, de valahogy mégse, ugyanígy az edző és a többi ember akikkel együtt edzettem. Olyan mű volt az egész... Edzés (és sírás) után aztán letusoltam, lemostam a sminkemet is, és már nem érdekelt, hogy így látnak az emberek, csak itthon akartam lenni végre.
Elegem van abból, hogy soha semmit nem tudok végigcsinálni, elegem van abból, hogy mindent mindig feladok. Elegem van a kis hülye mentségeimből, hogy mindig találok valami kibúvót. Abból, hogy már évek óta nem élek teljes életet, mert mindig azt mondogatom magamnak, hogy nem-nem, még nem lehet, még nem vagyok elég vékony, még nem tehetem meg ezt vagy azt, még nem érdemlem meg a boldogságot. Elegem van abból, hogy a súlyom van a világom középpontjában. Elegem van magamból!
Tudom, sokszor mondtam már, néha teljesen elszántan, néha csak úgy, de most komolyan, mikor ha nem most? Meddig akarom már húzni ezt az egészet!? Majd ha negyven év múlva visszanézek és siránkozok azon amit elvesztegettem csak akkor fogom megérteni, hogy itt lett volna az ideje!? Nem, nem, most fogok lépni, MOST ettől a perctől kezdve úgy élek, hogy az lebeg a szemem előtt, hogy nekem is olyan életem lesz mint azoknak a lányoknak akik minden szombaton eljárnak bulizni, flörtölnek, pasiznak, táncolnak, elégedettek magukkal. Sok barátjuk van, akikkel eljárnak moziba, shoppingolni, fagyizni vagy épp az edzőterembe. Olyan lány leszek akinek mindenki a barátja akar lenni, aki nem emel falakat maga köré, mert szégyenli azt aki, olyan lány aki nem fél beszélni azzal a pasival aki tetszik neki. Olyan lány aki nem fél semmitől, az álmait követi, harcol értük és végül eléri azokat.
MOSTANTÓL ez vagyok én, a lány aki küzd és végül célba ér.
Minden amit valaha akartam az élettől... valaha... legalábbis nagyon hosszú ideje, az egyetlen dolog amit el akarok érni, hogy vékony legyek. Sovány. De nagyon.
Ördögi kör. Magamnak is szégyenlem bevallani, de elengedtem magam. Puhány vagyok. Fogytam 5 kilót, na és? Ez az én súlyomat tekintve nem nagy változás. Sőt, nagyon, de nagyon távol áll a végső célomtól. De valamiért egy kis hang azt duruzsolta a fülembe, hogy lazíthatok. 3 hétre szólt a terv, teljesítettem, mostantól kicsit elengedhetem magam. És én hülye, hallgattam a hangocskára. Aerobicra szorgalmasan járogattam, de a kaja, az a szemét, elcsábított, elgyengített, rá vett, hogy tömjem magamba... Mindennek tetejébe még egy sonka és tojászabálós Húsvéton is túl vagyok. A húsvéti menü az egyik kedvencem. "Éljen!" Szóval ismét bizonyítottam magamnak, akaraterőm jelenleg egyenlő a nullával. 3 kilógrammot sikerült felszednem zsír formájában. Már sírni sincs kedvem.
Jó, nincs minden veszve, de akkor is. Béna vagyok. De ezen a héten már minden erőmmel azon voltam/vagyok, hogy kompenzáljam. A suliban szünet van, szóval minden nap el tudok menni edzeni, és meg is teszem. És próbálok nem menni 1200 kalória fölé. Tudom-tudom, az 1200 az sok. De az imént említett maratoni zabálások után egyáltalán nem hangzik soknak. Szépen folyamatosan csökkentem, nagyon el akarom kerülni a binge szörnyet.
Viszont jó híreim is vannak. 2013-ban egyszer sem tettem kárt magamban semmilyen módon. Nem nyúltam ilyen céllal semmilyen éles tárgyhoz, és hashajtót sem alkalmaztam. (És nem is szándékozom a jövőben.)
Talán annyira mégsem vagyok gáz. Mindenesetre a kis ördöghangokra igyekszem nem hallgatni és egyetlen dolog fog a szemem előtt lebegni: fogyás, fogyás, fogyás!
Március 17.-e van, a nap amikor a 3 hetes tervem véget ér. Hellyel-közzel sikerült betartanom mindent amit február 24.-én megfogalmaztam, azaz az elmúlt 3 hét alatt öszesen 3x fordult elő, hogy 800 kalóriánál többet ettem. Egyszer öcsém születésnapján a házi készítésű tiramisunak köszönhetően, aznap kb. 1600 kcalt pakoltam be, másodszor amikor egyik barátnőm spontán módon megjelent nálunk egy tál frissen sült nutellás kiflivel, aznap kb. 1500 kcal volt a bevitt mennyiség és harmadjára 3 nappal ezelőtt, mert beteg vagyok és annyira de annyira jól esett az a caramellás milka, össz. kb. 1800 kcal. Szóval e 3 eseménytől eltekintve büszke vagyok magamra! Fastot össz 3x tartottam, a többi napon 600 és 800 kcal között ettem. Nagy kedvencemmé vált a kefírbe ill. gyümölcsjoghurtba szórt zab. Aerobicra heti 2x jártam és nem mondom, hogy minden nap, de igyekeztem minden nap felüléseket csinálni itthon. Érzem, hogy fogytam, mert sokkal kényelmesebben elférek a ruháimban, sőt még egy olyan nadrágom is rámjött, ami már fél éve nem.
Igazából holnap reggel kellett volna mérnem magam (mert ez a 3 hét alatt egyszer sem álltam mérlegre és nem is centiztem), de már nem bírtam megállni és ma reggel szembesítettem magam az eredménnyel.
Dobpergéééés. Ééééés 5 kg-t fogytam! Yeeeee! Igazából többre számítottam, mondjuk úgy 2,5 kg hetente, szóval össz. 7,5 ,de így is nagyon örülök! Végre már negatív irányba mozdult el a mérleg. És tényleg sokkal jobban érzem magam így, mint előtte. Szóval: siker. :)
A többi dolgot tekintve meg, úgy érzem sikerült picit nyíltabbnak lennem, és a netezésre meg filmnézésre szánt időt is betartottam. Kiolvastam az L.A. Candy-t sorozatbámulás helyett. Tiszta jó vagyok! :)
Amin viszont változtatni szeretnék az a sportolás gyakorisága, jó ez a heti 2 aerobic, de holnaptól meg heti 3-at szeretnék, hátha akkor gyorsabban menne a fogyás is. Meg persze megpróbálni elkerülni a binget, és még egészségesebb ételeket fogyasztani (sajna az elmúlt hetekben jópárszor zacskós leveseztem, de a végére már annyira éreztem az ízén, hogy mű.... ).
Most beteg vagyok. Pár napja elkapott valami vírus és köhögök, trüsszögök, folyik az orrom meg fáj a torkom is. Kaptam antibiotikumot, szóval remélem gyorsan jobban leszek, mert így azért 800 kcalnyit mindig eszek (húsleves meg társait), meg így edzeni sem tudok úgy ahogy szeretnék.
Mindenesetre nagyon örülök, hogy sikerült végre változást elérnem a jó irányba! :)
Fekszem az ágyamon kezemben chipsszel, jobbra tőlem cola, balra pedig mogyorós milka. A cola fele elfogyott és a milka is meg van rágcsálva. Tekintetemet előre szegezem a laptopom monitorjára amin éppen a Big Bang Theory képkockái jelennek meg. Mozdulni sem bírok, ez az egyetlen olyan - és e miatt a legtökéletesebb- szórakozás számomra ami nem igényel testmozgást. Feküdni és bámulni a monitort. Ez megy három hete. Ismét a zabálásba menekültem, e miatt ki sem mozdulok, mert szinte mindig úgy érzem, hogy kipukkadok, átváltoztam a világ legantiszociálisabb lényévé. Edzés? Aerobic? Hol van az már!? Nem jutottam vele semmire. Túl hamar feladtam, túl gyenge vagyok. De azt, hogy valaha lefogyjak feladni nem fogom, soha nem adom fel. Ha feladnám akkor annyi erővel kiugorhatnék egy repülőből is ejtőernyő nélkül, ígyis-úgyis végem lenne.
Az elmúlt héten megpróbáltam újraprogramozni az agyam, és az alábbi igazságok felismerésére jutottam:
Egy burokban élek. Mivel dagadt vagyok semmihez sincs kedvem, nincsenek kapcsolataim, nincs életem, csak itthon ülök és nem csinálok semmit a sorozataim bámulásán kívül, rosszabb esetben még zabálok is mellé. Mivel az elmúlt 22 évemet egy burokban éltem le, amiben a TV és a csokoládé volt a legjobb barátom így nincsenek tapasztalataim arról, hogy milyen is a világ odakint. De mivel mindennél jobban meg akarom tapasztalni ki kell törnöm a burokból, ami csak akkor sikerülhet ha végérvényesen felhagyok a jelenlegi életviteli szokásaimmal. Gyökeres változásokra lesz szükségem így a következő szabályok lesznek érvényesek 02.25.-étől Penny életében: 1. a napi film/ sorozatnézés nem haladhatja meg a 1,5 órát 2. a napi internetezés mennyisége nem haladhatja meg a 2 órát (kivéve ha tanulási célokkal történik) 3. unalom (és éhség) elleni megoldások a, tanulás b, olvasás c, edzés d, barátkozás 4. szocializáció céljából, ha bulizni hívnak igen-t kell mondani! (ha nincs is kedved hozzá, nyugi, pár feles után úgyis megjön) 5. ~sodródj az árral~ továbbá a január 12.-i terv alapján átdolgozásra került kiegészítő pontok: 6. heti 2 nap intenzív edzés (aerobic, futás...) 7. az edzés mentes napokon otthon felülések és guggolások végzése 8. az edzés- napokon engedélyezett a napi 800 kcal elfogyasztása (lehetőleg egészséges ételekből összeállítottan) 9. az edzés mentes napokon a bevitt kalória mennyisége nem haladhatja meg a 600 kcalt ( <600) 10. mérlegre állni/ centizni hetente 1x szabad az arra kijelölt nap reggelén (szombat) 11. no cry, no self harm
Az alábbi 11 pontos újraprogramozott tervet kötelező betartani 21 napig (ennyi idő kell elvileg ahhoz, hogy valamiből megszokás váljon) ami azt jelenti, hogy február 25.- március 17.-ig van hatályban.
Komolyan el akarok kezdeni végre élni, ki akarok törni a burokból! Muszáj ezt tennem, nincs más választásom, így egy elveszett ember vagyok.
Holnap tisztító napot tartok, kizárólak vizet és teát iszom majd. Ó jaj, hajrá én!
Sajnos nem szolgálhatok semmilyen jó hírrel sem.
Múlt héten 2 bingém is volt és a második után hashajtóztam. Megígértem magamnak, hogy az új évben erre már nem kerül sor (sajnos odáig nem jutottam el, hogy ki is dobjam), de mégis megtörtént. 4 szem stada. Én nem tudom, hogy mitől függ, mert nálam nem mindig ugyan úgy hat a szer,de most nagyon rosszul voltam. Az első hullámnál alig bírtam kimenni WC-re, annyira szédültem a görcsöktől, hogy alig láttam valamit, és miután nagy nehezen elvégeztem a dolgom még hánytam is. Ilyen még nem volt (hányingerem az igen, de hogy konkrétan hányjak is még nem), pedig volt már 6 meg 9 szemes esetem is... Na mindegy, szokás szerint azt hittem meghalok és megfogadtam, hogy most már tuti kidobom, de még mindig nem történt meg. Pedig tényleg ki kéne dobnom. Ez múlt csütörtökön volt (pont egy hete) és azóta is tompán fáj a hasam. Konkrétan a gyomrom alsó része meg a vékonybelem, elég szar, elmúlhatna már...
Ezen incidens óta sem büszkélkedhetek a kalóriabevitelemmel, úgyhogy inkább csendben maradok és meghúzódom a sötétben. Ja és az edzést is hanyagoltam kicsit, múlt héten csak kétszer voltam, ezen a héten meg csak egyszer. Megint rám jött a szokásos hülyeségem, hogy semmi értelme élni... Ne értsetek félre, nem akarok meghalni, de annyiszor belegondolok, hogy mi a fenének vagyunk mi a világon? Bármit is teszünk a végén úgyis meghalunk. Az egyetlen értelme az emberi életnek a fajfenntartás, hogy szaporodjunk, semmi más. Az, hogy hogyan töltöd el a születésed és a halálod közötti időt tökmindegy, úgyis meghalsz, és hosszú távon az emberiség számára sem lényeges, előbb utóbb úgyis a feledés homályába merülsz. A kérészek csinálják jól, kikelnek, szaporodnak és meghalnak. Nyilván ez igaz (legalábbis én annak tartom), amit most írtam a létünk értelmetlenségéről, de az is igaz, hogy ha boldog lennék akkor nem gondolkoznék ilyeneken.
Néha azt kívánom, bár butább lennék, aki mit sem ért a világ dolgaihoz. Áldás, de főként átok ez, tudni és érteni a sok rossz, gonosz dolgot a világban, mert annyi mindennek nem így kéne lennie ahogy van... "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa." Nem vagyok vallásos, de ez a mondat még kislánykoromban megragadt a fejemben, mert hatalmas igazság rejlik benne. Na mindegy, ezt nem feszegetem, ez a blog nem erről szól. A lényeg, amit ki akartam hozni ebből, hogy most kicsit olyan kedvetlen vagyok, nem érzem azt, hogy van értelme annak amit csinálok, mi lesz ha lefogyok? Semmi. És ha nem? Akkor is semmi. De ez előbb utóbb átmegy rajtam, és újra turbóra kapcsolok, újra hinni fogom, hogy minden jobb lesz ha vékony leszek, túllendülök ezen a közömbösségen.
A másik dolog meg amiről írni akartam (és ami szintén nem túlzottan a blogom témájába vág) az az, hogy a tegnapi napot végigbőgtem egy sorozat miatt, ami nevezetesen a Merlin. Ígérem többet nem fogok efféle dolgokról írni ebben a blogban, de ezt most muszáj, egy világ tört össze bennem. *Aki még nem látta végig, de szeretné megnézni, az ne olvasson tovább. És az se, akit nem érdekel az ömlengésem róla, mert ez a bejegyzés innentől kezdve erről fog szólni.*
Múlt héten kezdtem el nézni a sorozatot és tegnap fejeztem be. 5x13 rész van, szóval gyorsan haladtam. Az 5. évad elején azért már gondoltam arra, hogy lehet mégse kéne így egyszerre megnézni az összeset, mert hogy annyira de annyira jó, hogy ha vége lesz akkor végem lesz. Na de csak megnéztem ebben a gyors-egymás utáni tempóban. Én az egész sorozat alatt arra vártam, hogy Arthur tudja már meg, hogy Merlin varázsló, egész végig Arthur reakciójára voltam kíváncsi (úgy amikor nem haldoklik), de hát ezt hiába várhattam. Épphogy megtudja már meg is hal. Hálásan köszönöm BBC, ezt jól összeraktátok. Idézőjelben. Viszont ezt az egy csalódottságomat leszámítva nagyon szép rész volt az utolsó, és nagyon szomorú is. Igazából az 5. évad utolsó részéig nem is igazán értettem mitől dráma a sorozat, de akkor mindent megértettem. Ahogy Arthur haldoklik Merlin karjaiban és megköszön neki mindent amit eddig tett annyira de annyira szép és megindító. És a legvége, amikor már a jelenben járunk és kiderül, hogy Merlin halhatatlan és még mindig Camelot közelében jár magányosan arra várva, hogy Arthur visszatérjen. Ez az igazi dráma. Ez Merlin drámája. Igazából én konkrétan utálom ezért a BBC-t, hogy így kellett végződnie, ennyire unhappyend módon. És a sárkányt is utálom amiért reményt adott Merlinnek, hogy Arthur még visszatér és szüksége lesz rá. Mondjuk a sárkányt már a kezdetektől utáltam, valahogy olyan ellenszenves volt nekem mindig is. Csodaszép vége lett, de amilyen szép annyira szomorú is. Bele se merek gondolni, hogy eredetileg az utolsó részt 2012. december 22.-én vetítették le, azaz Karácsony előtt, mert nem egy ember kapott sírógörcsöt a végén és tette tönkre (vagy legalábbis rontotta el a Karácsonyát) ez a befejezés. Én úgy bőgtem mint egy kisgyerek, már a befejező rész elején elkezdtem és a vége után 3 órával hagytam abba. Ciki vagy nem, én vállalom, soha filmen még nem sírtam így, a Titanic egy vígjáték ehhez képest. Másnap este is rámjött a sírás ez miatt, akkor 2 órán át tartott. Azt bánom csak igazán, hogy nem kezdtem el a kezdetek kezdetén (2008-ban) nézni ezt a sorozatot, mert akkor 5 évig tartott volna a varázs, nem pedig 2 hétig. Ezt bánom a leges-legjobban, hogy elsiettem. Meg azt, hogy Arthur meghalt, meg hogy Merlinre az örök magány vár, meg hogy nem lesz 6. évad, mert Colin és Bradley tovább akar lépni. Jelenleg ha valaki kérdezi, ez a leges-legkedvencebb sorozatom (igen, még a Supernaturalt is felülmúlta) Egyszerűen imádom őket, ha rá gondolok még mindig sírhatnékom van. Nem tudom lesz e valaha olyan sorozat ami ezt feledtetni tudja velem, de az is biztos, hogy nem ez volt az (első és) utolsó alkalom, hogy végignéztem Merlin és Arthur botladozását. ♥
Íme egy gyönyörű búcsú-videó arról amit átélhettünk ez a csodálatos sorozat alatt:
És, hogy még nehezebb legyen feldolgoznom ezt a veszteséget azzal kínzom magam, hogy a laptopomon és a mobilomon és Arthur&Merlin hátterem van. :')
Csak nem bírtam ki és ma ráálltam a mérlegre. Dettó ugyanannyit mutatott mint két kibaszott hete. Az elmúlt két hétben szinte minden másnap aerobicoztam, jó intenzív órák voltak, mindig megizzadtam, nem is kicsit, itthon felüléseztem meg guggolgattam, emelgettem a lábaimat, közben meg alig eszek, mi a szar van velem??? Oké, nem azt mondom, hogy koplalok, mert nem, napi 800 kcal mindig megvan, de akkor is... nem hamburgeren meg csokin élek. Hétfőn még a szűztea kapszulát is elkezdtem szedni... Nem csodát várok, mert tudom, hogy két hét alatt nem történik sok minden, de azért 1 kg mínuszra számítottam... minimum. De nem, semmi... És, hogy rontsak a helyzeten ma még elmentem farmergatyát venni, mert kiszakadt az előző. (Természetesen azért, mert összeér a két hatalmas combom és szépen a súrlódás kikoptatta) Lényeg a lényeg alig találtam olyant ami tetszett is és jó is volt rám, mert a legtöbből már csak 26 meg 27-esek voltak... mikor leszek én akkora? Soha. Ja és a nadrágpróbálgatás (a héten másodszorra) előidézett egy >undorodom magamtól< címszavú pánikrohamot. Esküszöm nálam ez az egész csak egyre rosszabb lesz, nem birok ránézni a testemre, felgyorsul a szívverésem, alig kapok levegőt és a sírógörcs kerülget. Nagyon szar, nem tudom mi változott bennem (mert kívül semmi), nem tudom mitől alakult ez ki nálam. Egy a biztos: nem akarok több pánikrohamot a testem miatt. Nem fogom feladni, még minimum 2-3 hétig csinálom ezt az aerobicos-edzéses dolgot, de ha akkor sem lesz semmi változás, akkor komolyan el fogok gondolkozni azon, hogy hagyom a fenébe az "egészséges életmódot" és csinálom úgy ahogy régen is, nem eszek és kész. Nyilván ez jobb a testemnek ami most zajlik, de nem érdekel, mert elsősorban fogyni akarok, ha ez nem megy az egészségem rovására az csak bónusz. Komolyan nagyon csalódott vagyok jelenleg , legszívesebben átaludnám az egész holnapot, de helyette az edzőteremben töltöm majd a délutánt. De én már nem tudom melyik ér többet...
Szűztea kapszulával egyébként van bárkinek bármi tapasztalata?
Tudom, hogy egy hét alatt nincs eredmény, de olyan rossz szembesülni vele. Ha sportolok akkor másnap mindig többet mutat a mérleg mit előzőleg, akkor is, ha csak nagyon keveset eszek. Ezt már máskor is észrevettem és utána is jártam a google segítségével, hogy miért van ez, és másoknál is előfordul e, és arra jutottam, hogy nem én vagyok az egyetlen. Viszont arra nem derült fény, hogy miért is van ez. Minden esetre nagyon bosszantó. Tényleg az lenne a legjobb ha csak havonta egyszer mérném magam, vagy akár két hetente egyszer, de nem birom megállni...
Egyébként arra jöttem rá, hogy egyre jobban gyűlölöm magam. Elképesztő módon elkezdett idegesíteni a saját tükörképem látványa. Régen ilyen nem volt... most valahogy magamra sem birok nézni, amit nehéz megoldani az aerobic teremben. De próbálok beállni mindig valaki háta mögé. Ó és amikor ugrálunk... ahogy hullámzik a hájam... az az érzés... sírni tudnék ott, abban a percben. De nem baj, a cél szentesíti az eszközt. I will be so fucking skinny you will cry.
Aktuális terv:
-heti 4 nap intenzív edzés (aerobic)
-az aerobic mentes napokon otthon felülések és guggolások végzése
-az edzés-napokon napi 3x étkezés: reggeli, ebéd, és edzés előtt 1,5 órával valami könnyű étel elfogyasztása (összesen 800 kcal értékben, tehát pl. reggeli 300 kcal, ebéd 300 kcal, edzés előtt 200kcal)
-az edzés-mentes napokon a bevitt kalóriamennyisége nem haladhatja meg a 600 kcalt. (ami azt jelenti, hogy lehet 0 de akár 600 kcal is)
-minél egészségesebb ételek választása! semmi műkaja (zacskósleves és társai....)
-csokit maximum hetente 1x szabad enni, és nem ám befalni egy tábla milkát! max 3 kocka (persze a kalóriamennyisége beépítve az aktuális napi adagba)
-mérlegre állni hetente 1x szabad az arra kinevezett nap reggelén (szombat)
-centivel méricskélni magam havonta 1x szabad (minden hó 30.-án este)
-nem elkeseredni (és befalni a hűtőt) ha nem látható a fejlődés egy vagy akár két hét után sem (keep going!)
-nem depizni, minél több időt tölteni emberek között és mosolyogni! -no cry, no self harm
Vettem egy 12 alkalmas aerobic bérletet. Régen, 1-2 éve nagyon sokat jártam aerobicra, hetente 2x-3x tuti elmentem, aztán valahogy átszoktam a spinningre. Szerettem a spinningben, hogy érezhetően nőtt az állóképességem óráról-órára. Először csak az óra felét bírtam rendesen megcsinálni, majd egyre többet, és végül könnyűszerrel ment az egész. A probléma csak az volt, hogy normálisan ettem e mellet és így nem sokat fogytam, ami elvette a kedvem az egésztől és abbahagytam az edzést. Amikor koplaltam és nem mozogtam többet fogytam, mint evéssel és mozgással. Nyilván az utóbbi esetben sokkal egészségesebb voltam, de ez nem érdekelt. Most viszont érdekel. Nem akarom többet bántani magam, nem akarom azt az életet folytatni amit eddig éltem. Fel fogom állítani az étrendemet ami mellett fogyni lehet, de sportolás közben sem leszek rosszul. Tegnap az aerobic óra felénél majdnem elájultam. Nagyon sok olyan valóságshowt láttam már amiben kövér embereket fogyasztanak le, és ők van, hogy edzések alkalmával hánynak, leülnek, hogy nehogy elájuljanak és soha nem értettem ezt, mert én tényleg sokat edzettem régen, az aerobic és spinning mellett sokat futottam és kondiztam is, de velem ilyen rosszullét még soha nem fordult elő. Tegnap viszont elkezdett forogni velem a világ, és le kellett guggolnom pár percre, hogy jobban legyek. Úgy tettem mint aki fújja az orrát meg ittam egy kis vizet, mert nem akartam, hogy odajöjjön hozzám az edző megkérdezni, hogy jól vagyok e. Mindenki szépen csinálta a gyakorlatokat, nálam sokkal ducibb és idősebb nők is, én meg az óra felénél kivoltam. Idáig jutottam... 22 évesen nem birok végigcsinálni egy aerobic órát... szégyen. De a végére összeszedtem magam és csináltam tovább. Óra után ettem sushit. Előtte kellett volna, akkor lehet nem lettem volna rosszul. Na mindegy, az az egy biztos, hogy szépen meg fogok tervezni mindent. Azokon a napokon amikor edzek kicsit több kcalt eszek, de az edzés mentes napokon 600 kcal körül fogok enni. De erről még írok majd egy posztot. Javítanom kell az állóképességemen, mert most egy lötty vagyok. A másik dolog meg az aerobickal kapcsolatban, hogy mivel minden irányban tükrök vannak egész végig láttam magam, és hát csöppet kiakadtam. Ez most lehet hülyén fog hangzani, mert tudom, hogy nagyon kövér vagyok és fogynom kell, de most szembesültem konkrétan azzal, hogy mennyire hatalmas, hájas csípőm van. Voltak hasonló magasságú lányok is az órán mint én és így össze bírtam hasonlítani magam velük, és kb. dupla olyan széles vagyok mint ők... szörnyű. Mindezek ellenére boldogabbnak érzem magam mint 2012-ben voltam. Nem azt mondom, hogy boldog vagyok, de boldogabb mint voltam, és úgy érzem, végre jó úton járok.
2013. Elmondhatatlanul vártam ezt az évet. Nagyon-nagyon nagyon. És végre itt van. Hogy változott e valami? Külsőre talán nem. De bennem sok minden. Szó szerint ahogy éjfélt ütött az óra minden olyan dolog tovaszállt belőlem ami 2012-ben nyomasztott. A sikertelen próbálkozások a fogyással, a vizsgák nehézségei, a családi problémák. Minden. Hirtelen elillant. Én belül nagyon készültem erre az évre, de azt még én sem gondoltam, hogy így varázsütés szerűen tényleg minden jobb lesz.
Nem kívánom a kaját. Régen volt velem ilyen. Egyszerűen nincs kedvem enni. Eszek azért, de csak keveset és nem is kívánok többet. Olyan jó ez így, remélem kitart majd egész évben.
Tegnap épp egy stresszes helyzetbe kerültem és próbáltam nem felhúzni magam. Nem mondom, hogy tökéletes sikert arattam,mert attól még távol állok, de nagyon jól esett volna megvágni magam és mégse tettem. Pont azért, mert ez már 2013. Ez az év jó lesz, sőt mi több pazar!
31.-én buliztunk a csajokkal, de csak lightosan, így nem voltam másnapos elsején és még tanultam is. Tanultam! Én még soha nem tanultam elsején. Soha.
Venni fogok jövő héten egy aerobic bérletet is, és edzeni fogok. A január a tanulásról és az edzésről fog szólni. Annyira jó kedvem van most. Tényleg érzem a változást, és az erőt magamban.
2012 elején is azt mondtam, hogy ez jó év lesz, de akkor csak mondtam és nem hittem benne igazán, most viszont hiszek. 2013, imádlak! ♥
